Young Couple

MINGLIK

A mingliség a tartós boldogság titka?

Együtt és mégis külön – így lehetne összefoglalni a legújabb párkapcsolati formát, a mingliséget. Ennek az a lényege, hogy párok közös lakás és házasság nélkül is lehetnek boldogok!

Ma már nem lepődünk meg azon, ha olyan párokkal találkozunk, akiket nem köt össze hivatalos papír, akik csupán élettársak, vagy ha egy válás után jöttek össze, és a gyermekeiket közösen nevelik. Az utóbbi években kialakultak olyan párkapcsolati formák is, ahol még kevésbé ragaszkodnak a hagyományokhoz. Ilyen a mingliség is, ahol a felek nagyfokú szabadságot adnak egymásnak, őrzik saját függetlenségüket, mert ettől működik a szerelmük. Ám a nagyfokú szabadság nem hűtlenséget jelent, hanem azt, hogy a feleknek megvan a saját életterük, nem költöznek össze, hanem csak időnként találkoznak. Vagyis olyan, mintha csak egy kapcsolat legszebb és legizgalmasabb időszakát, a randizást tolnák ki. Sokan éppen ezért teszik fel a kérdést: ez lenne a tartós boldogság titka?

Miért pont mingli?

Az eredeti angol mingles kifejezés a „mixed singles” szóösszetételből ered, ami tulajdonképpen két egyedülálló, vagy szingli egyén találkozását jelenti.

Fiatalos kötetlenség

Ma már egyre gyakoribb a húszas éveik végén járó fiatalok között is, hogy nem szeretnének a párjukkal összeköltözni. Az életükben ugyanis nagy szerepet játszik, hogy megőrizzék a saját függetlenségüket, kiélvezzük az önálló élet előnyeit. Ráadásul az is jellemző rájuk, hogy a karrierjükkel szeretnének foglalkozni, képesek éjszakába nyúlóan dolgozni De ennek ellenére vágynak arra, hogy legyen mellettük egy társ, akihez időnként jó hozzábújni, akihez tartozhatnak. Számukra tökéletes megoldás a mingliség, hiszen így egyszerre teljesül minden vágyuk.

Mire kell vigyázni?

Különösen a fiatalabb korosztálynak tudatosan kell döntenie arról, hogy ezt az életformát választják. „Ha valaki szeretne mingliként élni, akkor ezt a kapcsolat elején tisztáznia kell azzal, akivel randizni kezd. Hiszen ha a másik fél többet szeretne ennél, a jövőben közös lakásra, esküvőre vágyik, akkor még időben véget vethet a dolognak, és rengeteg szívfájdalomtól kímélhetik meg egymást.”

A gyerek az első

A mingliség a leginkább mégis azokra jellemző, akik már túl vannak egy váláson, gyerekeik vannak, és új kapcsolatba kezdtek. „Amikor a csemeték még nem repültek ki a családi fészekből, sok szülő dönt úgy, hogy szeretné megkímélni őket attól, hogy új apát vagy anyát kelljen elfogadniuk. – árulja el Gyimesi Andrea – Ilyenkor állapodnak meg abban az új párjukkal, hogy például akkor találkoznak, amikor a gyerekek éppen a másik szülőnél vannak. Így nem bonyolódnak bele semmilyen családi drámába és mégis olyanok lehetnek, mint a szerelmes kamaszok. Igyekeznek a jelenben élni, kihasználni a mingliség minden előnyét, és nem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz, amikor a gyerek már nagyok lesznek, és lehetőségük lenne az összeköltözésre.”

Mire kell vigyázni?

Akinek több sikertelen kapcsolat és válás van a háta mögött, nem biztos, hogy jó, ha a mingliséget választja. Hiszen ez lehet, hogy csak egy menekülés olyan problémák elől, amelyek sokkal mélyebben gyökereznek.

Soha nem késő

Idősebb korban is előfordul, hogy valaki ezt a kapcsolati formát választja, például olyankor, ha véget ért egy hosszú ideig tartó házassága, vagy egy gyászidőszak után. „Ahhoz, hogy valaki ilyen idősen úgy döntsön, hogy újra összeköltözzön valakivel vagy megházasodjon, ahhoz nagyon komoly elhatározás kell. – fejti ki a szakértő – Éppen ezért a mingliség jó megoldás lehet arra, ha mégis szerelemre vágyik. Ráadásul ezt a társadalom is jobban elfogadja, és nincsenek arra irányuló kérdések, hogy a felek miért nem fűzik szorosabbra a szálakat.”

Mit mutat a mérleg?

Érdemes alaposan utánajárni, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat egy ilyen kapcsolat, mielőtt bárki belevágni. Hiszen nagyon összetett szabályok szerint működik, amit az elején érdemes tisztázni!

Előnyei:

  • Olyan, mintha csak egy hosszan elnyújtott randizási időszakban lenne részünk, mivel a ritkább találkozások fenntartják az ismerkedés izgalmát
  • Fent tudunk tartani magunkról egy képet és a párunkat is idealizálhatjuk. Hiszen nem szembesülünk olyan dolgokkal, amelyek a mindennapokat jellemzik
  • A kapcsolat egyik alap pillére a vágy, és ez a kapcsolati forma erre nagy hatással van. Vagyis nem titok, hogy aki mingliként él, valamivel több szexben van része, mint másoknak
  • Mivel ritkán találkozunk a partnerünkkel, ezért az együtt töltött idő alatt még tapintatosabban és megértőbben viselkedünk vele
  • A minglik általában több olyan programot szerveznek, amikor kimozdulnak otthonról, ezért elkerülik a szürke hétköznapokat
  • Mivel ezek a párok nem élnek együtt, ezért kevesebb dologban kell alkalmazkodniuk egymáshoz

Hátrányai:

  • Ugyan hűségesek egymáshoz, a féltékenység fokozottan jelen van az ilyen jellegű kapcsolatokban, hiszen sok az az idő, amit külön töltenek
  • A problémákat gyakran úgy oldják meg, hogy elvonulnak a saját otthonukba, ezáltal sok gond megoldatlan marad
  • A közelség a legnehezebb, hiszen mégsem mondhatjuk el, hogy valaki mindig ott van mellettünk, hiába a tásunk
  • Ebben a felállásban nehéz eldönteni, hogy milyen szinten vagyunk elköteleződve a párunk iránt
  • Társadalom nem mindig fogadja el az ilyen rendhagyó, szabadságot adó kapcsolatokat

Honnan tudjuk, hogy nem szeretők vagyunk?

A legkomolyabb kérdés, amit a mingliség felvet, hogy különbséget tudunk-e tenni közte és a szeretői státusz között. Ha ilyen kapcsolatban élünk, akkor tegyük fel a következő kérdéseket!

  • Szervezünk nyilvános programokat?
  • Rendszeres időközönként találkozunk?
  • Mondhatom azt, hogy a társad vagyok?

Ha mindegyik kérdésre igen a válasz, akkor tudhatjuk, hogy nem egyszerűen a testiség köt össze minket a párunkkal, hanem ennél sokkal többről van szó!