Dominálni márpedig kell!
„Agresszió, önérvényesítés és önzés nélkül nincsen szex.” – foglalja össze 20 év tapasztalatát Verena Kast, a híres párterapeuta Kötés és Oldás című könyvében és állítását számos eset ismertetésével támasztja alá. Hogy lehetnek ezek a „negatív” dolgok szükségesek a szexhez – és a párkapcsolatokhoz- is?
Kelet és Nyugat máshogy vélekedik
A keresztény kultúrkörben teljesen rendben van, hogy vannak jó és rossz dolgok. Egyszerűsítve: a jó dolgokat halmozni, a rosszakat pedig mellőzni érdemes. A keleti gondolatkör szerint azonban nincs ilyesmiről szó, minden dolog szükséges, nincsen jó és rossz, valamilyen van. Ezek befogadása és megismerése a cél, még pedig „olyannak, amilyenek”.
Nem meglepő tehát, hogy kultúránkban – bár burkoltan – de jellemzőbb az a gondolkodás, hogy a szexualitásban és a párkapcsolatokban a pozitív érzelmeket szükséges és szabad kicserélni egymással.
Ugyanakkor tegyük fel magunknak a kérdést, hogy kapcsolatainkban lehet-e mindig és mindenben egyenlőség? És ha már itt tartunk, bátorkodjunk még egyet kérdezni: Nem szeretünk-e egymás fölé kerekedni vagy netalán alul maradni olykor-olykor?
Létezik egy elv, miszerint is kapcsolataink akkor maradnak folyton változóak és megújulni képesek, ha azokban minden létező érzelmet minden relációban képesek vagyunk átélni. Ha tudatos és tudattalan normáink nem korlátoznak bennünket abban, hogy bármi megtörténhessen. (És nem történik-e meg minden, még akkor is, ha küzdünk ellene? )
Játék és Játszma
Én most ki sem térnék a verésre, kapcsolaton belüli erőszakra, vagy az ostoros szexre. Nyilvánvalóan nem ezekről a magatartásformákról beszélgetünk.
De talán már közelebb kerülünk az eredeti kérdéskörhöz akkor, ha a játszmákról kezdünk gondolkodni.
Ismerjük azért a burkolt dominancia-harcot, és bár észre-észrevesszük magunkon, mégsem mindig könnyű kiszállni belőle, a felismerést nem követi feltétlenül a változás. Nem is, hiszen a játszmák sajátja, hogy erővel követelik maguknak a következő lépést, mint a sakkban, ha én lépjek, hát lépek én mindenképp!
A játék más természetű. Gyerekkorunkban szabály- és szerepjátékok egyaránt részesei voltak a palettának, segítettek bennünket azzá válni, akik ma vagyunk. A játék, mint olyan, nem komoly, s valahol mégis lehorgonyoz a valóságban. Kicsit olyan, mint a vicc, hogy a fele néha azért igaz. Nem meglepő a hasonlat, a mintha-tér világa mindkettő. A „mintha-terek” vannak is meg nem is. Kibővítik az életet, akár a fantázia vagy a gondolkodás képességei.
A játszma tehát valóságos, míg a játék csak a „mintha-térben” igaz.
Létezik-e erősebb vagy gyengébb?
Hosszú távon egy tartós kapcsolat mindig kiegyenlített. Kiegyenlíti a szeretet, szerelem, kötődés kölcsönössége. Ezek olyan érzelmek, melyek egyfajta kiszolgáltatottságot mindenképp jelentenek, hiszen egy másik ember iránti igénnyel kapcsolatosak, így bizonyos értelemben nincs egyéni erőnek értelme felettük. De ezen a téren belül, ha egyik partner sem fél, akkor megengedett a hatalom, dominancia, alávetettség játszótere. Ha szabadon választják ezt.
Mert ha valaki azért erős, mert nem tud vagy nem mer gyenge lenni, az önmagában gyengeség, és eleve kudarcra van ítélve. Senkitől sem lehet elvárni, hogy mindig és mindenben nagyobb és hatalmasabb legyen, ahogyan azt sem, hogy alávetett és megengedő maradjon minden helyzetben. Sőt, még az odaadásból is létezik akkora mennyiség, melyet egyetlen kapcsolat sem tud már elviselni.