Noi_szexualis_zavar2-150x150

A szexuálpszichológus szakképzés fontosságáról

A szexuálpszichológia, a szexuálpszichológiai tanácsadás iránti nagy érdeklődés viszonylag újkeletű társadalmi folyamatok és  igények megjelenésével magyarázható. Egyszersmind több irányból kihívások elé állítja a pszichológus társadalmat. Egyik részről, mivel nincs ilyen szakképzettség jelenleg, kikerülve a jelenleg érvényes képzési rendet gyakorlatilag bárki nevezheti magát szexuálpszichológusnak. Másfelől ez a terület nagyon közel áll a hétköznapi élethez, gyakorlatilag mindenkinek van szexuális élete és párkapcsolata, így egyfajta kirakatként mutatja be általa a szakmánkat az e területen nyilatkozó, könyvet író szakember. Fontos tehát, hogy ellenőrzött tudású, jól felkészült szakemberek képviseljék a szakmánkat ezen a területen. A képzés hiánya nem csak a társadalmi megítélés szempontjából, hanem szakmai szempontokból is fontos, mivel e terület kurrens szakirodalmát sem kutatni, sem felkutatni nem könnyű hivatalos képzési program, elismert szakoktatók és kutatók nélkül. A kutatási lehetőség és integráció valamint az iskolai rendszer által nyújtott támogató háttér nélkül nem csak a terület fejlődésének lehetősége vész el, hanem a tudományosság kritériumai is veszélybe kerülnek ezen a különösen előtérben lévő területen. A pszichológus társadalom egyes tagjai is kihívásokkal küzdenek, mivel a szakterület speciális – páros –  kliens-helyzetet hoz, valamint patologizálhatóság nélküli tünetképzéssel  jár együtt, ahol a diagnosztikai szempontból fontos és a hétköznapi jelenségek elkülönítése különös körültekintést igényel. A tudományos szakirodalmat összefoglaló, egységes tudásbázis nélkül a terület képviselői nehezen választják el a tudományosan intergálható, megalapozott elméleteket a fel-felkapott, de kutatási háttér nélküli, megalapozatlan felvetésektől. A szexualitás egyszerre biológiai, testi, valamint egyéni és ugyanakkor társas jelenség, melyben a misztikusnak tűnő „többlet” elemzése megkívánja a segítőtől, hogy értse azok természetét, mibenlétüket. Ezekre a problémákra is választ nyújtana egy mesterképzés és módszerspecifikus képzés közé iktatott speciális szak-képzés. Ennek talaján már volna értelme a módszertani képzéseknek, melyek alapvetően egyszemélyes helyzetekre vagy különböző patológiákra használhatóak, ám e képzés talaján lehetőség lenne integrálásukra a szexuálpszichológiai segítés területén. Nem elhanyagolható, hogy fontos továbbá maga a szakterület is, mely a társadalomban a hétköznapi jóllét egyik bizonyítottan legfontosabb területének, a párkapcsolatnak és azon belül az intimitásnak hivatott segítséget nyújtani kutatási eredményeivel éppúgy, mint értő/segítő beavatkozásain keresztül. A terület különlegessége az is, hogy nem az állami, hanem a szolgáltatói szektorban lehet vele elhelyezkedni, ahol az elismert szakképzettségek helyét a megfelelően kreatív elnevezések veszik át. Ilyenformán nem csak a továbbképzést nélkülöző pszichológusok hanem egyéb, segítő identitásukat más tudományterületen vagy – ott sem, sehol sem – megszerző szerencsevadászok is előszeretettel veszik birtokba. Elérve ezzel, hogy amennyiben a valódi, tudományos és ellenőrzött tudású pszichológusi társadalom nem tart igényt a területre, akkor is úgy fog tűnni, mintha ő venné birtokba.